megnyalod Mind a Tíz újad! VII. egyesület napja a Sajóvelezdi pincesoron!

2019. szeptember 21-e szombat.



Hagyománnyá kezd válni ez a „túra” is, hiszen az egyesület tagjai nem csak együtt túráznak, nem csak természetszerető (imádó) emberek, hanem – az együtt túrázás élménye során – egy kis közösségé is kovácsolódott baráti társaság is.
Az elmúlt 20 év során megismertük, megkedveltük, sőt kellőképpen meg is utáltuk egymást, ezért nyilván szükséges egy kis örömünnepet is tartani időnként.
Sokszor, sokan túráztunk már a Damasa-szakadékban. Leginkább Putnokról, vagy Bánhorváti felől mentünk fel az OKT-n. Na, most csak egy kis kitérőt kell tenni ebből az útból a Sajóvelezdi pincesor felé.
Jó barátomat, Lámer Gyulát kértem meg, hogy engedje, hogy egyesületi örömködésünk helyszíne az ő pincéje legyen.
Úgy vélem a hely különleges, hiszen túrázók számára a Damasa csak egy ugrás, túrázás és tömegközlekedés szempontjából jól megközelíthető, és a Gyula pincéje sok rejtett tartalékkal is bír…
Az biztos, hogy remek lesz a bogrács – remek túrákat is lehet elé/után illeszteni.
Reggelivel készüljetek.

Találkozó:  Miskolc Tiszai pályaudvaron 6:35-kor.

Odautazás:   A Miskolc Tiszai pályaudvarról6:41-kor induló személyvonattal Putnokig, érkezés 7:28-kor. Innen tovább lehet utazni autóbusszal is. A busz indul 7:33-kor, Sajóvelezdre érkezik 7:39-kor. A faluközpontból 20 perces séta Gyula pincéje. Persze lehet válogatni az alábbiak közül is:

Útvonalak:

Gyalogos_1    Putnok, vasútállomás (150 m) – Szilas-tető-nyerge (398 m) – Vadászház (432 m) – Damasa-szakadék (380 m) – Gyula-pince (183 m).

Táv: 14 km.       Szint: 370 m.

Gyalogos_2   Sajóvelezd (150 m) – Gyula-pince (183 m).

Táv: 1,1 km.       Szint: 47 m.

Gyalogos_3   Bánhorváti, templom (167 m) – Előre-forrás (195 m) – Egres-völgy (250 m) – Damasa-szakadék (380 m) – Gyula-pince (183 m).

Táv: 7,3 km.         Szint: 260 m.

Szállás: Van lehetőség Gyula pincéje előtt sátorozni.

Visszautazás:  Alkalmas busszal, vonattal.

Részvételi díj:   Az egyesület tagjainak ingyenes.

Jelentkezés:  Tóth Ferenc Attilánál 2019. augusztus 20-ig!

Nem fárasztó, de fejfáját okozhat!
látványos kirándulás!

Túravezető:  Tóth Ferenc Attila. VTBK Bánréve.
                      Tel.:        (30)
9197744.
                      E-mail: 
bringa1@citromail.hu